Pat ( Path ) község

 

 

Értesítem azon olvasóinkat, akiknek a családjában vannak vései ősök, hogy a vései Takács Andor  "Ősi famíliák Vésén " címmel megírta történetüket. A több mint 200 oldalas könyvet Vése Község Önkormányzata adta ki és ott meg is vásárolható. A könyvnek van egy oldala, amit most kiemelek és az olvasó elé tárok, mivel oly jellemző volt szinte minden környező településre...

 

Még egy mondat

300 év hamar eltelt, már minden beépült génjeikbe, beleszoktak az emberek ebbe az örökkévalóságba, megszokott életükbe, nem akartak mások lenni, nem akartak az urak közé tartozni, nem szégyellették a bőgatyát, saját büszkeségüket nem cserélték volna el senkiével, minden reggel hajnalban felkeltek, hogy megetessék az állatokat, az asszonyok reggelire megfőzték a paprikás krumplit, időnként még egy kis hús is jutott bele, kimentek a mezőre vagy a szőlőbe, tették, amit ilyenkor tenni kell, este mikorra hazaértek, már hangoskodtak az elégedetlen háziállatok, másnap ebédre megették a borsós káposztát vagy a „bürkés borsót” és a túrós mácsikot, este a halkrumpli vagy a gánica került az asztalra, szombaton a lányok kisöpörték a ház előtt a járdát, „kigráblálták” az utca közepét, vasárnap reggel megborotválkoztak, megmosakodtak, tiszta inget vettek a férfiak, a lányok-asszonyok szépen kiöltöztek, mindenki elment a templomba, elénekelték, amit az énekeskönyvből kijelöltek, meghallgatták a prédikációt, megcsodálták a kántortanító orgonajátékát, délben megették a vasárnapi húslevest, a pirított baromfit paradicsom-mártással, boldogok voltak, mert még valami finom kelttészta vagy rétes is került az asztalra, hétfőn kezdődött minden elölről, amikor aztán keményre fagyott a föld, hajnalban levágták a disznót, pörkölés után a gyerekek megkóstolhatták a disznó fülét és a „bürkét”, este kóstolót vittek a szomszédoknak, a „disznóöléses” káposztaleves mellett a mélytányérba mert kukoricakása közepére néhány szem sülthús is jutott, a utcabéli vásott gyerekek „hájas kráflit” remélve nyársat dugtak az ajtórésbe pikáns versek kíséretében, estére a disznótorba jöttek a fontos vendégek, mire aztán eljött az éjfél, a hízó fele el is fogyott, a tél közepén a férfiak összejöttek a szilotai pincében, begyújtottak a sparheltbe, világtól félrevonultan megfőzték a nyúlpörköltet, mulatoztak estétől reggelig mint a dzsentrik, a „körösztapám” is megtanulta pirkadatra a Kisablakok nyílnak egymás után sorba kezdetű magyarnótát, miközben az asszonyok összegyűlve fonalaikat fonták, a farsang végére a fiatalok betanulták az Úri murit, amikorra aztán kitavaszodott, letisztultak a borok, felrakták a kocsira az 512 literes hordót, feltöltötték otellóval, hajnali 3-kor elindultak Kaposvár, Kanizsa vagy Atád irányába, nagypénteken böjtölés címén megették a tejfölölös borsólevest (bablevest), a perecet és a mákos mácsikot, húsvétkor az evangélikusoknál kocsonyát reggeliztek, a katolikusok sonkát ettek, kis fehér vászonruhába csomagolva elvitték a keresztgyerekeknek az almát, a narancsot és a hímes tojást, a lányok felvették az új ruhát, azok is elmentek a templomba, akik máskor nem szoktak, délután Külsőréten lityáztak a gyerekek, a fiúk még brinckéztek is, aratáskor megfőzték a nagykakast, örültek, ha „masinálás” után a kenyérnek valót félretéve maradt még egy kis búza a kereskedőnek is, búcsúkor vártam a vidéki rokonokat, hogy a szobi sógortól megkapjam a papír tízforintost, októberben leszedték az otellót, felszedték a vargányát, a hosszúszilvát, és várták, hogy forrjon már a bor, de még hátra volt a Katalin-bál meg a gerendáról lelógatott karácsonyfa és a szilveszteri mulatság, ha Vésén nem találtak feleséget Patra, Sandra, Berénybe, Szobra, Szőkedencsre vagy Galambokra mentek, lakodalomkor összezárt a falu, mindenki vitt egy kis diót, mákot, tojást, délután libasorba érkeztek a családok a lakodalmas házhoz, elől ment a ház ura, a maga előtt tartott diótortával, hogy a tátogatók is lássák, mögötte a feleség kétféle süteménnyel, a sort a gyerekek zárták, este az „elsővőfény” elénekelte mindenki nótáját, reggelre láncra verve visszahozták a megszökött vendégeket, reggelire megették a kocsonyát, másnap aztán kezdődött minden elölről, … pedig nagyon vigyáztunk rá, egyszer csak vége lett…..

Az alábbi elérhetőségeken várom azok jelentkezését, akik tudnak segíteni ismereteikkel, fotóikkal, dokumentumokkal munkánkban és a blog fejlesztésében. A fotókkal kapcsolatban fontos, hogy az elküldött képekre vagy mellé kellene írni, hogy kik vannak a képen és hogy mikor készült. Jelenleg is sok kép van az albumban, melyeket csak számoztam, mivel segítségre várok, hogy valaki felismeri a rajta lévőket.

 

BERTÓK ZOLTÁN

+36 30 641 1938

E-mail: levelezes@hotmail.com

Ezt a blogot 2015 március 14-én nyitottam. Az elmúlt 4 évben 9255 lapletöltést ért meg és több mint 5000 egyedi látogatója volt. Két alkalommal tartottam előadást a faluban, melynek során a blogot is bemutattuk. 

Köszönöm az érdeklődést.

Bertók Zoltán

2019 március 15.

 

Ma, 2020 március 15-én, a blog indításának 5. évfordulóján egy kis számvetést készítettem. A lapletöltések száma közel 11 000 és hozzávetőlegesen 5 500 látogatást ért el a blog.

Köszönöm az érdeklődést.

Bertók Zoltán

 

10 évvel ezelőtt, 2015 március 14-én nyitottam ezt a blogot azzal a céllal, hogy emléket állítsunk elődeinknek, bepillanthassunk életükbe, képet kapjunk  küzdelmeikről, boldogulásukról. Ez alatt a 10 év alatt a kezdeti segítőim közül már e legrégebbi generáció tagjai szinte mind eltávoztak. Nyugodjanak békében.

Habár az utóbbi években nem jutott időm a blog fejlesztésére, mégis meglepődve tapasztalom, hogy még mindig olvassák, vagyis a fiatalabb generáció közül is sokan vannak, akiket érdekel elődeinek a sorsa. 

A 10 év statisztikája: 4000 látogatás, átlagban 4 oldal áttekintése(olvasása), azaz 16 000 lapletöltés.

Köszönöm az érdeklődést.

Bertók Zoltán

2025 március 15.  

 

 

                                                                      

Amikor  elkezdtem  kutatni azt, hogy kik is  voltak az elődeim,  eljutottam oda is, hogy keresni kezdtem az okot: „ Vajon mikor, honnét és miért jöttek ide erre a településre?” És amikor elénk  kerül egy néhány száz évvel korábbi dokumentum, egyszer csak elkezdődik egy  kutatási szenvedély, ami hajtja az embert  parókiákra, lelkészi hivatalokba, levéltárakba,temetőkbe, fel az internetre és a még élő tanukhoz. És mint valami mozaikokat, próbálom összerakni a megtalált dokumentumokból a falu , vagy a családok történetét.  Az én generációm szülei voltak az utolsók, akik még a falu 200 éves önellátó gazdálkodása szerint éltek, hisz a nagyobb létszámú betelepülés az 1760-80-as évekre tehető és az 1960-as termelőszövetkezet megalakulásával ért véget. 

A cikkek gyűjtését, csoportosítását a fenti kategóriákba rendeztem el. A későbbiekben a kiegészítéseket, módosításokat, vagy új részeket sötét vörös színnel írom és legalább néhány hónapig, vagy az újabb kiegészítésig úgy hagyom ( egy zárójeles dátummal )

Várom azok jelentkezését, akik rendelkeznek dokumentumokkal, vagy vállalnák egy-egy terület feldolgozását. Már most szeretném kifejezni köszönetemet azoknak, akik rendelkezésemre bocsájtották családi fotóikat, hogy azokból válogassak és osszam meg az érdeklődőkkel. Köszönet:

Antalics Erikának, Antalics Vilmosnak, Antalics Dénesné kereszt anyámnak,Árpádi Attilának, Balogh Gyuláné Bözsi nénémnek, Bata Juliska nénémnek Csicsóból, Bata Zoltán polgármesternek, Bertók József kántornak, Takács Józsefné Bertók Magdának Véséről, Bognár Jolánnak, Bognár Katicának, Kovács Rudolfé Bözsi nénémnek, Lovász Lajosné Záborszky Magdának , Peti Istvánnak, Takács Tibornak, Takács Andornak Véséről, Varga Árpádnak Budapestről és Zámbó Boriskának.

Gyenesdiás, 2015 március 15.

Elérhetőségek:

Bertók Zoltán

+36 30 641 1938

levelezes@hotmail.com

 

 

 

A Wikipediára feltöltött falutörténet a következő:

„Először 1332-ben említik a települést, akkori Potoch alakban, a pápai tizedjegyzékben. A 15. században a Kanizsai család birtokaihoz tartozik, de1445-46 környékén eladták várnagyuknak, Bakonoki Török Lászlónak, aki felvette a Pati előnevet. 1486-ban Mátyás király elvette a birtokot Török Lászlótól és a Tolnai Bornemissza János alkincstárnoknak adományozta, aki Mátyás királynál kegyelmet eszközölt ki Török Lászlónak, és a föld egy részét sikeresen visszaadta. 1776-ban a település Vrancsics Pál ezredes és Tahy Imre birtoka.

A 18. század közepén elzavart szlovén (vend) evangélikus családok települtek le a faluban. A türelmi rendelet érvénybe léptével sok szlovén visszatért hazájába, mások itt maradtak és a 19. századra beolvadtak a magyar népességbe „.

Pat község történetéről először egy műsor kertében hallgathattak előadást a leszármazottak Bertók József evangélikus kántor és Bertók Pál előadásában 1981-ben. E műsorban hangzottak el először a fenti történeti adatok, melynek forrásaként akkor az előadók egy, a miháldi plébánia tulajdonában lévő kiadványt neveztek, amely Somogy vármegye településeinek történetével foglalkozik. A török pusztítás után azonban elnéptelenedett a település, gyakorlatilag kihalt, pusztaként szerepeltette leírásában a történetíró az 1700-as évek első felét.

Az 1981-es faluműsor meghallgatható a www.pat.nagykar.hu internetes címen, valamint a blog nyitó oldali linkjén.

Az elmúlt közel két év kutatása eredményeként a fenti rövid falutörténeti ismertetőt az alábbiakban szeretném kiegészíteni és módosítani:

Pat község Zala megye délkeleti részén, közvetlenül a megyehatáron helyezkedik el. Történelme során előbb Zala megyéhez, majd a 18. sz. közepétől Somogy megyéhez tartozott egészen 1950 március 15-ig. Ezen időponttól ismét Zala megyéhez tartozik.

A falu elődjének legkorábbi említése 1268-ból való. Ekkor Pat  az un. Segesdi Királynői Ispánság hospes falvaként szerepel. A következőkben 1332-ben említik a települést a pápai tized jegyzékben , Potoch néven. A 15. században a Kanizsai család birtokaihoz tartozik Pooth néven, de 1445-ben eladták várnagyuknak, Bakónoki Török Lászlónak, aki felvette a Pathi előnevet. 1486-ban azonban a birtok felét át kellett adnia Tolnai Bornemissza János alkincstárnoknak. A 16. század elején a birtokot a tóthi Lengyel család szerezte meg, azonban a 17. század közepén a török hadjáratok , vagy a járványok miatt a település elnéptelenedett. Kanizsa 1690-es felszabadulása idején Patt mint puszta szerepel a felmérésekben. A 17. század végén és a 18. század első évtizedeiben többen is igényt tartottak a területre ( Ropoly Miklós, Széchenyi György, Thury család ) , de a tóthi Lengyel család bizonyította tulajdonjogát a birtokhoz. Tőlük bérelte a birtokot Somssich Antal, Somogy megye alispánja, aki az 1730-as években itt is lakott. Az 1769-72-es Urbárium szerint Path egy részének, majd később az egésznek a birtokosa Vrancsics Pál ezredes lett. Tőle Boronkay József vette meg 1791-ben a birtokot, majd lánya házassága révén szállt át a birtok gr. Festetics Imrére a 19. század elején. gr. Festetics Imre halála után fia Miklós vette át a birtokok irányítását, de pénzügyi gondok miatt eladta a család 1832-ben gr. Zichy Károlynak.

A falu népességét az 1750-60-as években magyar katolikus családok alkották és csak az 1760-as évek végén, az 1770-es évek elején települtek be evangélikusok ( zömében a környező településekről ) . Az 1770-es éveket követően gyorsan nőtt a falu lakossága, 1785-ben már közel 200 fő volt. A népesség folyamatosan nőtt a 19. és a 20. században, 1930-ban Pat lélekszáma meghaladta a 600 főt. Ezt követően elindult a csökkenés, és napjainkban a falu lélekszáma szinte azonos az 1785. évi lélekszámmal. Az az időpont, amikor a mai leszármazottak ősei többségében már letelepedtek,

                                                                  1769.