HÍREK

 

 

Értesítem azon olvasóinkat, akiknek a családjában vannak vései ősök, hogy a vései Takács Andor  "Ősi famíliák Vésén " címmel megírta történetüket. A több mint 200 oldalas könyvet Vése Község Önkormányzata adta ki és ott meg is vásárolható. A könyvnek van egy oldala, amit most kiemelek és az olvasó elé tárok, mivel oly jellemző volt szinte minden környező településre...

 

Még egy mondat

300 év hamar eltelt, már minden beépült génjeikbe, beleszoktak az emberek ebbe az örökkévalóságba, megszokott életükbe, nem akartak mások lenni, nem akartak az urak közé tartozni, nem szégyellették a bőgatyát, saját büszkeségüket nem cserélték volna el senkiével, minden reggel hajnalban felkeltek, hogy megetessék az állatokat, az asszonyok reggelire megfőzték a paprikás krumplit, időnként még egy kis hús is jutott bele, kimentek a mezőre vagy a szőlőbe, tették, amit ilyenkor tenni kell, este mikorra hazaértek, már hangoskodtak az elégedetlen háziállatok, másnap ebédre megették a borsós káposztát vagy a „bürkés borsót” és a túrós mácsikot, este a halkrumpli vagy a gánica került az asztalra, szombaton a lányok kisöpörték a ház előtt a járdát, „kigráblálták” az utca közepét, vasárnap reggel megborotválkoztak, megmosakodtak, tiszta inget vettek a férfiak, a lányok-asszonyok szépen kiöltöztek, mindenki elment a templomba, elénekelték, amit az énekeskönyvből kijelöltek, meghallgatták a prédikációt, megcsodálták a kántortanító orgonajátékát, délben megették a vasárnapi húslevest, a pirított baromfit paradicsom-mártással, boldogok voltak, mert még valami finom kelttészta vagy rétes is került az asztalra, hétfőn kezdődött minden elölről, amikor aztán keményre fagyott a föld, hajnalban levágták a disznót, pörkölés után a gyerekek megkóstolhatták a disznó fülét és a „bürkét”, este kóstolót vittek a szomszédoknak, a „disznóöléses” káposztaleves mellett a mélytányérba mert kukoricakása közepére néhány szem sülthús is jutott, a utcabéli vásott gyerekek „hájas kráflit” remélve nyársat dugtak az ajtórésbe pikáns versek kíséretében, estére a disznótorba jöttek a fontos vendégek, mire aztán eljött az éjfél, a hízó fele el is fogyott, a tél közepén a férfiak összejöttek a szilotai pincében, begyújtottak a sparheltbe, világtól félrevonultan megfőzték a nyúlpörköltet, mulatoztak estétől reggelig mint a dzsentrik, a „körösztapám” is megtanulta pirkadatra a Kisablakok nyílnak egymás után sorba kezdetű magyarnótát, miközben az asszonyok összegyűlve fonalaikat fonták, a farsang végére a fiatalok betanulták az Úri murit, amikorra aztán kitavaszodott, letisztultak a borok, felrakták a kocsira az 512 literes hordót, feltöltötték otellóval, hajnali 3-kor elindultak Kaposvár, Kanizsa vagy Atád irányába, nagypénteken böjtölés címén megették a tejfölölös borsólevest (bablevest), a perecet és a mákos mácsikot, húsvétkor az evangélikusoknál kocsonyát reggeliztek, a katolikusok sonkát ettek, kis fehér vászonruhába csomagolva elvitték a keresztgyerekeknek az almát, a narancsot és a hímes tojást, a lányok felvették az új ruhát, azok is elmentek a templomba, akik máskor nem szoktak, délután Külsőréten lityáztak a gyerekek, a fiúk még brinckéztek is, aratáskor megfőzték a nagykakast, örültek, ha „masinálás” után a kenyérnek valót félretéve maradt még egy kis búza a kereskedőnek is, búcsúkor vártam a vidéki rokonokat, hogy a szobi sógortól megkapjam a papír tízforintost, októberben leszedték az otellót, felszedték a vargányát, a hosszúszilvát, és várták, hogy forrjon már a bor, de még hátra volt a Katalin-bál meg a gerendáról lelógatott karácsonyfa és a szilveszteri mulatság, ha Vésén nem találtak feleséget Patra, Sandra, Berénybe, Szobra, Szőkedencsre vagy Galambokra mentek, lakodalomkor összezárt a falu, mindenki vitt egy kis diót, mákot, tojást, délután libasorba érkeztek a családok a lakodalmas házhoz, elől ment a ház ura, a maga előtt tartott diótortával, hogy a tátogatók is lássák, mögötte a feleség kétféle süteménnyel, a sort a gyerekek zárták, este az „elsővőfény” elénekelte mindenki nótáját, reggelre láncra verve visszahozták a megszökött vendégeket, reggelire megették a kocsonyát, másnap aztán kezdődött minden elölről, … pedig nagyon vigyáztunk rá, egyszer csak vége lett…..

HÍREK hozzászólásai

Szólj hozzá

0.022 mp