PAT 1700 ELŐTTI TÖRTÉNETE
Szerkesztette: Bertók Zoltán
Mindazok, akik az interneten rákeresnek a Path szóra, két települést is találnak. Az egyik a ma is létező község Szlovákiában, Komáromtól 12 kilométerre keletre. ( magyarul Pat, Patfürdő, szlovákul Patince ) A másik Path puszta, Hetes község határában volt, és számos korai (XIV. századi )dokumentumban fellehető.
Elsőként hivatkoznék egy tanulmányra, amely szerint a település már létezett 1268-ban:
A Segesdi Királynéi Ispánság történetéből (XI-XV. század)
Szerző: Magyar Kálmán , Megjelent: SM Levéltár, Levéltári Évkönyv 16.(1985)
A több mint 50 oldalas tanulmányból az alábbi részek kiemelésével igazolható, hogy a település már létezett 1268-ban, és a segesdi királynéi ispánság hospes falva volt. A két Pat később is megjelent egy 1700-as összeírásban. Patt és Pattra formában. (Pat és Patihid? )
„az 1268. évben a Somogyból és Zalából. . . kilenc tényleges birtokvisszavétel többsége, szám szerint öt, királynéi népeket és hospes falvakat, valamint officiálisokat érintett a somogyi Márcadó, Kéthely és Beles (Bölcső?) falvakból, a két Pattal szomszédos telepes községből, valamint a zalai Hány faluból.”
„Ha megpróbáljuk az első említéseket nyomon követni, akkor mindenképpen a Kapos menti királynéi birtokok tömbje látszik az egyik legkorábbinak... A negyedik, a Ny-i Zalába, illetőleg Nagykanizsa környékére eső területek: Dencs (Fazekas, 1284), Csákány (1389), valamint a környékén lévő két Pat, a hospites nostri (regis) de villa Beryn-t (1264) ma Iharosberény, ...”
Tudunk egy későbbi ítéletről is, ahol a nemesség bírái ítélete szerint Princh fia Renoldnak, a Sarusd-folyó (Sárosdi árok?) mellett fekvő Path nevű birtokából, a királyné népei által elfoglalt földterületet visszaítélte.
A már hivatkozott 1333-1335 időszakban elkészített pápai tized jegyzékben rögzítésre került, hogy a tized befizetésére kötelezett Thomas de Potoch, mint a falu birtokosa.
Az alábbiakban a falu 1700 előtti történetével kapcsolatos dokumentumokat mutatok be. A dokumentumok a Nagyar Nemzeti Levéltár interneten hozzáférhető dokumentumainak (jegyzőkönyveinek ) hivatalos fordítása.
Az első 1445-ből való, amely szerint a szomszéd birtokosok és a hivatalos emberek jelenlétében beiktatták Török Lászlót és családját a pati és varászlói birtokba.
Török László, pontosabban Bakonaki Török László Kanizsai Imre várkapitánya volt, aki később felvette a Pati előnevet. Pat és Varászló mellé a következő évtizedekben megszerezte Gardost, egy időre Sandot és Matefalva ( ?) felét, valamint több zalai és somogyi birtokot ( Tikos, Fönyed , stb). Az 1480-as években azonban részese volt olyan eseményeknek, melynek következtében elvesztette összes birtokainak felét, vagyis a király parancsára át kellet adnia azokat 1487-ben Bornemissza János kincstárnoknak ( 1487-es jegyzőkönyv ) . A továbbiakban nem találtam utalást arra, hogy mi lett Bornemissza birtokrészével, de egy 1524-ben kelt jegyzőkönyv szerint az inkei birtok átadásánál Török Ferenc ( László unokája ?) és a tóthi Lengyel család tagjai voltak a szomszédok, tehát nem kizárt, hogy a Bornemissza birtokrészeket a Lengyel család szerezte meg és a török uralom után, az 1700-as évek elején kapták vissza.
Az 1500-as évek első felében már induló török háború, az 1600-as években gyakori török és egyéb rablócsapatok garázdálkodása, a pestisjárványok, Kanizsa 1600-1690 közötti török kézre kerülése oka lehetett annak, hogy a török kivonulás utáni összeírás alkalmával 1700-ban Pat puszta /deserta/ megjegyzéssel került fel a listára és tulajdonosa vagy bérlője Ropoly Miklós , Kiskomárom várkapitánya volt. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy más tanulmányok szerint 1691-től Thury Gergely volt a tulajdonosa (vagy bérlője ) Patnak. Érdekessége az 1700-as és 1702-es összeírásnak, hogy Pat Patt formában került lejegyzésre, Pati híd pedig Pattra formában. Mellékelek még két dokumentumot Sanddal és Inkével kapcsolatban is.
|
Keltezés |
1445-01-06 |
|
Keltezés helye |
Thornafeulde Tormafölde Zala m |
|
Kiadó |
ROZGONYI GYÖRGY ORSZÁGBÍRÓ |
|
Régi jelzet |
Q 311 / 555 23 |
|
Fennmaradási forma |
Átírás 1445 |
|
Nyelv |
Latin |
|
Irattípus |
iktató |
|
Névmutató |
budai káptalan; Bakónaki Török László magán; Bakónaki Török László fel Lucia magán; Bakónaki Török János (László f) magán; Bakónaki Török Margit (László l) magán; Kanizsai Imre (János f) magán; Szentjakabi Csernel (dictus) Pál királyi ember; Szentjakabi Csernel (dictus) Imre királyi ember; Dédi István (Máté f) királyi ember; Csehi János (Mihály f) királyi ember; Laki Péter királyi ember; Pooth Pat Somogy m; Warazlo Varászló Somogy m |
|
birtok átengedése |
|
|
Regeszta |
Rozgon-i György comes országbíró a budai káptalanhoz. Jelentették előtte Bakonok-i Thwrek László és a felesége: Lucia, továbbá a fia: János meg a leánya: Margit nevében, hogy be akarják magukat vezettetni a somogymegyei Pooth és Warazlo birtokokba, amelyek őket Kanisa-i János fia: Imre adománya folytán megilletik. Azért felkéri a káptalant, küldje ki a testimoniumát, akinek a jelenlétében a királyi ember szálljon ki Pooth és Warazlo birtokokhoz és a szomszédok meghívása mellett vezesse be azok tulajdonába a jelzett adományozás címén Thwrek Lászlót, a feleségét: Luciát, a fiát: Jánost és a leányát: Margitot. - Kijelölt királyi emberek: Paulus aut Emericus ”dicti” Chernel de Zenthjakab, vel Stephanus filius Mathe de Deed, sive Johannes filius Michaelis de Cheh, neve Petrus de Laak. |
|
Keltezés |
1486-11-19 |
|
Kiadó |
BUDAI KÁPTALAN |
|
Régi jelzet |
Q 311 / 242 2 |
|
Fennmaradási forma |
Átírás 1487 |
|
Nyelv |
Latin |
|
Regeszta |
A budai káptalan bizonyságlevele Path-i Tőrők László előtte tett bevallásáról - jelen volt és a bevalláshoz hozzájárult Ennyng-i Tőrők Ambrus is - amelyben Tőrők László összes birtokai, éspedig a Somogy megyei Path, Bennek, valamint a Zala megyei Felseőbabonok, Barczanak és e két megyében levő többi név szerint felsorolt possessiok és prédiumok, továbbá más megyékben bárhol levő, név szerint fel nem sorolt összes birtokai felét adoptivus testvérének, Bornemisza János királyi kincstárnokának adományozta, aki részére a királytól kijárta hűtlensége bocsánatát és így megmentette feje elvesztésétől. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila). |
|
Keltezés |
1524-12-07 |
|
Kiadó |
LAJOS 2 KIRÁLY |
|
Régi jelzet |
Q 73 / SOMOGY 79 |
|
Fennmaradási forma |
Átírás 1525 |
|
Regeszta |
Buda. Vig. Concept. Marie. II. Lajos király Inke-i Lornath Márton fiainak: Miklósnak és Mihálynak, valamint az oklevélben név szerint felsorolt hozzátartozóinak adományozza a Somogy megyei Inke, Sand, Lepled possessiokat, melyeknek már korábban is birtokában voltak, örökjogon. Érdemeik között: in prelio per nostrates cum Ferhath Bassa et Belyben (!) capitaneis ac ducibus exercituum Caesaris Turcorum ad depredandum Syrmium deputatis aestate superiori prope castrum Rednek commisso Deoque glorioso fauente feliciter gesto. A harc során Loranth Miklósnak bal szemét török lándzsa szúrta ki, Mihály pedig halálosan megsebesült. A somogyi konvent 1525. február 22-i oklevelének átírásában.– Regeszta forrása: OL regeszta (Komjáthy) |
|
Buda. II. Lajos király a somogyi konventhez intézett parancslevelében felsorolja néhai Inke-i Loranth Márton fiainak, Miklósnak és Mihálynak érdemeit, amelyeket a Szerémség elpusztítására induló törökök kapitányaival, Ferhath Bassaval és Baly beg-gel vívott harcokban szereztek. Reednek váránál Loranth Miklós jobb szeme világát török kard oltotta ki, Mihály pedig, bár halálosan megsebesült, állhatatos hűséggel végig kitartott a harcban. Ezért nekik és rajtuk keresztül testvérük, néhai Inke-i Loranth Márton fia, néhai Ferenc fiainak, Miklósnak, Györgynek, Ferencnek és Péternek adományozza új adomány címén az általuk már régtől birtokolt, Somogy megyei Inke, Sand és Lepled birtokokat, minden tartozékukkal s az esetleg bennük rejlő, királyi joggal egyetemben. A konvent küldje ki emberét, hogy annak tanúskodása mellett Thothy-i Lengyel László, vagy János, vagy Gáspár, vagy Path-i Tewrek Ferenc vagy Deák Balázs vagy Kondakor-i Mátyás királyi ember a nevezetteket bevezesse Inke, Sand és Lepled birtokába. – A somogyi konvent 1525. február 22-i oklevelének átírásában. Az eredeti, rongált oklevél: DL 104740. XIX. századi másolata pedig: DL 93851. – Festetics hg-i lvtr. Simig. 79. – Regeszta forrása: Publikált regeszta (Komjáthy Miklós): SMM 1 (1970) 51/40. |
|
Keltezés |
1457-05-24 |
|
Keltezés helye |
Bude Buda Pilis m |
|
Kiadó |
PÁLÓCI LÁSZLÓ ORSZÁGBÍRÓ |
|
Régi jelzet |
Q 311 / 1017 46 |
|
Fennmaradási forma |
Eredeti |
|
Pecsét |
Hátlapon |
|
Nyelv |
Latin |
|
Irattípus |
elismervény - visszaadó |
|
Névmutató |
Berzencei Sandrin (Lénárd f György f) magán; Pati Török László magán; Pati Török János (László f) magán; Pati Török Mihály (László f) magán; Pati Török Gothard (László f) magán; Berzencei János (Mihály f) osztályos atyafi; Sond Sand Somogy m |
|
oklevél érvénytelenítése |
|
|
Regeszta |
Palocz-i László comes országbíró bizonyítja, hogy előtte Path-i Tewrek László, magára vállalva fiainak: Jánosnak, Mihálynak és Gothardnak a terhét, nyugtatta Berzencze-i Lénárd fia György fiát: Sandrinust, mivel eleget tett neki azért az összegért, amelyért László már régebben magához váltotta Sandrinus osztályos testvérétől: Berzencze-i Mihály fia Jánostól a Somogy megyei Sond birtokot a birtokra vonatkozó peres iratokat semmisnek jelentette ki és Sond birtokot békésen visszaadta neki. - Hátlapján pecsét töredékeivel. |
|
Keltezés |
1461-01-09 |
|
Kiadó |
ZALAI KONVENT |
|
Régi jelzet |
Q 311 / 1018 40 |
|
Fennmaradási forma |
Eredeti |
|
Pecsét |
Hátlapon |
|
Nyelv |
Latin |
|
Irattípus |
egyezség |
|
Névmutató |
Pati Török László magán; Mátésfalvi Mátéfi Miklós magán; Mátésfalvi Mátéfi László magán; Path Pat Zala/Somogy m; Mathesfalwa Mátésfalva Somogy m; Mendzenth Mindszent Somogy m |
|
birtok eladása - birtok cseréje; Sarusd vize - halászóhely - áradás; malom |
|
|
Regeszta |
A zalai konvent bizonyítja, hogy megjelentek előtte egyrészt Path-i Therek László, másrészt Mathesfalwa-i Máté fiai: Miklós és László egy egyértelműleg kijelentették, hogy ha valamelyik fél a Path és Mathesfalwa birtokok közt folyó Sarwsd vizen malmot vagy halászó helyet akar létesíteni és ebből kifolyólag az áradás miatt valamelyik fél kárt szenvedne, egyik fél sem tehet szemrehányást vagy panaszt a másik ellen; továbbá, hogy ha Miklós és László vagy örököseik idők folyamán Mathesfalwa birtokukat el akarnák adni vagy más birtokkal elcserélni, ezt csak Therek Lászlónak adhatják el vagy vele cserélhetik el; viszonzásul ugyanez vonatkozik Therek László Somogy megyei Mendzenth birtokára. - Hátlapján pecsét nyomával. - Regeszta forrása: OL regeszta. |
|
Dátum |
1700. december 31., Kanizsa |
|
Jelleg |
53 ered. sz. pag., német, eredeti. |
|
Szöveg |
"Conscription", melyet Paul Wibmer készített. (Összeírás: falvak területén lévő erdő, szántó, rét, legelő, szőlő, keresztény és török földesúr, adó.) |
/ deserta, des. = puszta /