Gazdálkodás, mezőgazdasági termelés

 

Szerkesztette: Bertók Zoltán


1700 előtt

A település birtokosai az 1400-as évektől a rendelkezésre álló adatok szerint a következők lehettek időrendben: Kanizsai család, Bakonoki Török László, Tolnai Bornemissza János, Pati Török László, Both János, özv. Szántai Jánosné, Nádasdy család, Nagy Máté. A fentiek igazolására eddig csak Török László és Bornemissza János tulajdonára találtam dokumentumot. Egy 1525-ös adományozó levél szerint, amelyben II.. Lajos király az inkei birtokot adományozta, feltűnik a tóthi Lengyel név , mint (szomszéd?), akik az új tulajdonost vezették be birtokába.

 

1700-1750

Miután a török 1690-ben kivonult Kanizsáról, elkezdődött az elhagyott birtokok „ elbirtoklása”. Egy 1697-es jelentés Patot és Patihidat ( „Patt és Pattra „) Széchenyi György birtokaihoz sorolja. Egy 1700-as jelentés pedig Ropoly Miklóst, Kiskomárom várkapitányát nevezi meg tulajdonosként. Ebből az időszakból csak annyit tudunk biztosan, hogy 1728-ban a Thyuri testvérek gazdálkodtak a határban.

Az alábbi tanulmány szerint 1689-1741 között a tóthi Lengyel család visszakapta birtokait (1736 ? ), köztük a patit is és tulajdonukban maradt a család kihalásáig, az 1700-as évek végéig.

„A 18. században újjáéledő magyarországi nemesi birtokrendszer alaposan kicserélte a vidék tulajdonosait. Megtartotta a terület déli-délnyugati részén birtokait az ősi somogyi thóti Lengyel-család, amely még a 16. század elején az un. Somlyay-Faiszy-hagyatékból szerezte meg Path, Vrászló falvak és Gardos puszta birtokát, s ezt még a Neoacquistica Comissio előtt is el tudta ismertetni.”

/Kaposi Zoltán: Térgazdasági átalakulás egy délnyugat-Dunántúli területen a 18-19.században./

Ezek ismeretében vagy használták, vagy bérelték a Thuryak 1736-ig, azt követően pedig Somssich Antal bérelte Lengyel Gáspártól.

A korábbi falutörténeti leírások ismeretlen időszakként jelezték az 1700-as évek első felét. Sikerült azonban megtalálni a Levéltár kiadványai között Kaposi Zoltán munkáját „ A Somssich-család felemelkedése „ címmel. Ebből idézem a következőt:

„A család 200 éves magyarországi történetének legnagyobb birtokszerzője a 18. században Somssich Antal volt,, aki 1698-ban született a Zala megyei Csehoveczen (Csehlaka – Horvátország ). Szakmai pályája Zágrábban indult, ahol Horvátország országos királyi ügyigazgatóságának volt az ügyvédje. Somogy megyével 1724-ben került kapcsolatba, amikor is gróf Nádasdy Tamás főispán a vármegye aljegyzőjévé nevezte ki. Somssich Antal hét éven keresztül lóháton járt át Zala megyei birtokáról hivatalos teendőit végezni Tapsonyba, ahol a vármegye hivatala működött. Társadalmi befolyása, politikai ismertsége folyamatosan erősödött, amit jól mutat, hogy 1732-36 között már megyei főjegyzőként dolgozott, s amikor 1736-ban Festetics Kristófot, az addigi alispánt helytartó tanácsi titkárrá nevezték ki, s emiatt Pozsonyba költözött, helyébe a somogyi rendek Somssich Antalt, az addigi főjegyzőt választották. Alispánként Somssich 12 éven keresztül dolgozott, majd pedig 1748-tól 1760-ig udvari (kancelláriai) referendárius lett. alispánsága alatt az 1741-i Országgyűlésen a vármegye követe volt.
Somogy megyében az 1730-as évekig Somssich Antal nem rendelkezett földtulajdonnal. Viszont vannak adataink arról, hogy a Zalát Somogytól elválasztó Ormánd folyó túlpartján lévő Path falu - vélhetően bérben vagy zálogban - az 1730-as évek második felében, illetve az 1740-es évek elején Somssich birtokában volt, azt pedig csaknem biztosra vehetjük, hogy 1736 és 1739 között már biztosan Pathon lakott. Ez a település megfelelt a hivatali funkcióinak is, ugyanis tudvalevőleg Somogy vármegye közigazgatási, irányítási súlypontja ebben az időben Nyugat-Somogyban volt. Ezidő tájt a vármegye congregatióit Tapsonyban, vagy Marcaliban tartották, s ezek a települések Pathról még a korabeli kezdetleges közlekedési technikával is könnyűszerrel elérhetők voltak. Forrásszerű bizonyítékaink is vannak Somssich pathi lakására, hiszen például az 1739-es pestisgyanús események alkalmával őt személyesen Path faluban keresték fel a hivatali emberek, s az alispán onnan intézkedett.. Path falu egyébként szerzett thóti Lengyel-birtok volt, s ennek egy részét Somssich Antal vélhetően megvásárolta, másik felét pedig bérelte a család egyik tagjától. Egy későbbi adat 1751-ből visszamenőlegesen is megerősíti ezt, hiszen egy irat szerint 1751-ben Somssich Antal 800 forintért bérelte már régóta Lengyel Gáspár pathi részét, úgy, hogy ott földjavításokat is végzett. Bár Path falu egy kifejezetten erdős-mocsaras területen volt, s kiterjedése sem volt nagy, rendelkezett némi pozitívummal is: ugyanis tőle nem messze több olyan prédium is található (Vrászló, Gardos stb.), amelyeknek nagyobb kiterjedése állattartásra, esetleg némi szántógazdálkodásra is lehetőséget adott. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Path és környéke nem messze feküdt a zalai Somssich-földektől, valamint csak másfél órányi járás választotta el a kanizsai piactól. Egy 1760-ban készült határvizsgálati jegyzőkönyv adatai is megerősítik, hogy az 1730-as évek második felében birtokos váltás történhetett Pathon, ugyanis az előtte 45 évig ott birtokos nemes Thury Gergely azt vallotta, hogy akkor (vagyis 1736-ban) költözött el Szakácsiba, s ez kísértetiesen egybe esik a már korábban jelzett 1736-os Somssich-féle birtoklási időponttal.”

A fentiek ismeretében azt is megállapíthatjuk, hogy a pati birtok csak egy része volt Lengyel Gáspáré, a többi más kisebb tulajdonosoké ( vagy családtagoké ) volt.


1750-1800

A falu újbóli betelepülése Mária Terézia (1740-1780 ) uralkodása idejére esik. A jobbágyok és a földbirtokosok közötti jogviszony írásos rögzítésére hozta rendeletét az Úrbáriumok elkészítésére a birodalomban. A somogyi úrbér rendezési munkák irányítására Győry Ferenc helytartó tanácsost és Szvetics Jakab személynököt küldte ki 1766 júliusában. A rendezés irányítását és ellenőrzését később gyakorlatilag a két biztos közül csak Győry Ferenc látta el.
A megye 1766. november 24-én fölterjesztett javaslatára a királynő december 4-én kelt rendeletével Somogy megye szántóföldjeit és rétjeit három osztályba sorolta, szántóból 22, 24 illetve 26 holdat, rétből pedig 8, 10 illetve 12 szekér nagyságot rendelve egy egész telekhez. Ezután került sor a megyében az úrbér rendezés végrehajtására. A végrehajtási munkák 1767. január 23-tól 1767. október 30-ig tartottak. Az un. Urbáriumok 1769-1772 között készültek el a Monarchiában. Ezeken a listákon név szerint szerepeltek a jobbágyok, a házas és házatlan zsellérek, a birtokok nagysága és a fizetendő úrbér és adó. A pati Urbáriumban 1 belső telekhez (házhelyhez) 24 hold szántó és 10 szekér nagyságú rét járt. A tabellák tanulsága szerint azonban elődeink közül csak 1 jobbágy rendelkezett 3/4-ed, 3 pedig 1/2-ed telekkel, a többiek 1/4-es és 1/8-os telekből éltek.
 

Az Úrbárium 1769-es változata szerint:

 

jobbágyok: Szabó Márton, Maróczi János, Pór Györgyné, Hegyi Ferenc, Hodoscsek Iván, Pap Ferenc, Béres Istók, Sipos György, Takács Péter, Czuczek Iván,

házas zsellérek: Nagy István, Horváth Gyura

más házánál lakó zsellérek: Tóth Istókné, Méhész Örzse, Temlin Éva, Temlin Miska, Kovács János
 

Az Úrbárium 1772-es változata szerint:

 

Vrancsics jobbágyai: Maróczi János, Pap Ferenc, Maróczi György, Nagy István, Bata János, Hodoscsek Miklós, Simon Mátyás, Antalics Gyura, Simon Miska, Ficzkó György

Baranyainé jobbágyai: Szabó Márton, Takács Péter, Hodoscsek Iván

Majtényi jobbágyai: Pór Györgyné, Sipos György, Czuczek Iván

Házzal bíró zsellér: Horváth Gyura

 

 

Az Urbárium 1772-es változatának összegzése a következő:
az úrbéresek ( jobbágy, zsellér) családok száma 17,
az úrbéresek által használt belső telkek nagysága 20 kh
az úrbéresek által használt szántó nagysága 23 kh,az úrbéresek által használt rét nagysága 32 kh,
 

A birtokosok az Urbárium szerint: : Vrancsics Pál ezredes és a thóti Lengyel család örökösei (Lengyel Imre, özv. Lengyel Gáspárné sz. Sztrányai Julianna, özv. Baranyai Imréné, sz. Lengyel Borbála, Nedeczky Károly utódai, Majtényi Pál, Tahy Imre és felesége Nedeczky Apollónia ).
 

Pat megművelt területe 1767- ben 932 hold volt. Ebből allodiális birtok 857 hold, az úrbéres terület 75 hold Az úrbéres összes területből tehát családonként átlagosan 1,3 hold szántó, 1,2 hold belső telek és 1,9 hold rét biztosította a megélhetést, ugyanakkor a földesúr és az egyház felé fizetendő adókat is ebből kellett kitermelni. A falu lélekszáma ekkor 100 fő lehetett (becsült).

Az 1784-es katonai térkép szerint a falu északon a mai polgármesteri hivatal vonalában ért véget, így valószínűleg északra a „keresztútig „, keletre a vizes, lápos rétekig, míg nyugaton a mai temetőig terülhettek el művelt területek.

Az 1785-ös népszámláláskor földbirtokosként Vrancsics Pál lett feljegyezve.

Vrancsics Pál 1801-es halálát követően ( mivel nem volt örököse ) a birtokrész visszaszállt a Lengyel örökösökre, azonban a darabjaira hullott Lengyel birtokot Boronkay József szerzi meg Vrászlóval, és Gardossal együtt. Mivel ebben az időben kevés volt a legelő a marhatartáshoz, Boronkay hatalmas munkálatokba kezdett az Ormánd patak(ma Határárok) minkét ága medrének kialakítására és ezzel a nagy kiterjedésű ( a mai halastavak területénél is nagyobb ) mocsár használhatóvá vált szántóföldi művelésre és legeltetésre.


1800-1850

gr. Festetics Imre Simonyi birtokosaként 1791-ben feleségül vette Boronkay Krisztinát, Boronkay József leányát. Miután Boronkay egy baleset miatt lemondott javairól lánya javára, veje vette át a vrászlói uradalom irányítását. Irányítása alatt az akkori időkben figyelemre méltó eredményeket ért el a gróf az Ormánd további szabályozásában és a vrászlói gazdaságban, ahová Pat is tartozott. gr. Festetics Imre halála után fia Miklós vette át a birtokok irányítását, de pénzügyi gondok miatt eladta a család 1832-ben gr. Zichy Károlynak.

A korszak gazdálkodásának színvonalára az alábbi adatok adnak némi betekintést:

Az 1815-16-os évben 142 pm. területen őszi búzát, 66 pm. területen tavaszi gabonát(zabot) és 46 pm. területen kukoricát termeltek Paton. Betakarítottak az előbbi területekről 222 pm. búzát, 349 pm. zabot és 329 pm. csöves kukoricát. 
pm = 1 pozsonyi mérő 62,53 liter.

 

A továbbiakban egy újabb idézet Kaposi Zoltán korábban említett tanulmányából:

„A folyó jobb partján a pathi határtól a vrászlói szőlőhegyig terjedő, mintegy egy kilométer széles mocsarat csapolták le először. A rét későbbi neve "Örvényes rét" lett. Bél Mátyás még úgy vélte, hogy az"...Ormánd...talán a magyar örvény szóval függ össze, amely mélységet jelent". A munka végérvényesen Boronkay veje, gróf Festetics Imre tevékenységének eredményeképpen fejeződött be 1813-ban. A személyi változás legfontosabb oka kétségkívül az lehetett, hogy 1806-ban Boronkayt vrászlói udvarházába tartva útonállók támadták meg, s olyan súlyosan megsebesítették, hogy életének visszalévő 10 évét nyomorékan tölthette csak le, testamentumában a birtokirányítást átengedte vejének. Pesty Frigyes 1864-es kiadású helységnévtárában megemlíti, hogy "Örvényes rét, hajdan roppant tó, lecsapoltatása emlékére gróf tolnai Festetics György (ez nyilvánvalóan helytelen, forrásaink szerint Imréről van szó) kőemelvényt állított, mely mai napig is a tó közepén jó karban díszeleg.
A Boronkay idejében megkezdett lecsapolások és árokmetszések, kanálisok létrehozása, a tókiszárítások 1813-ig tartottak, az átalakítás utolsó éveiben óriási összegeket fordítottak erre a pathi határárok csatornáját, az inkei határárkot szabályozták, a simonyi malomtól a vrászlói malomig 337 ölnyi árkot ástak, stb. 1811-ben 2860 öl hosszúságban vágtak csatornát, 1812-ben 860, 1813-ban 2477 ölnyit készítettek. Ez az utolsó három évre 6197 öl hosszúságú kanálist, vízelvezető és vízgyűjtő árok metszését jelentette. Ezzel a két település (Vrászló és Path) között az Ormánd gyakorlatilag szabályozott folyóvá vált, ugyanakkor a folyó melletti területek kiszáradásra ítéltettek, ahol a kiszáradás néhány esztendő alatt végbe mehetett, s onnantól kezdve már csak a terület megtisztításáról kellett gondoskodni. A későbbi földkönyvek alapján világos, hogy a két falu közti Ormánd folyó szabályozása és a terület kiirtása után Vrászló településen az Örvényes rét és szántó 129 holddal növelte a művelhető öldeket; a Pajtahely nevű rét 57 holdat tett ki; az Új major 129 holdas föld volt, a Dűlőrét 63 holdra rúgott, s akkor még nem is beszéltünk a vrászlóinál jelentősebben megnövekedett pathi területekről, hiszen Pathon a folyónak két ága is volt, aminek a köztes területeit szinte állandó jelleggel elöntötte a víz. Ki kell még azt is emelnünk, hogy az új vízcsatornák létrehozása egyben alkalom volt a szomszédos településekkel való határrendezésre is: korábban a mocsarakban kitett táblák jelezték a települések határát, most viszont a frissen metszett árkok egyértelmű líneát jelentettek a különböző tulajdonosokhoz tartozó birtokok között.”

1830-ban – vélhetően a Festetics-Zichy birtokváltás (1832) miatt elkészült egy újabb Úrbárium. A lista 28 jobbágyot és 8 házas zsellért (18 naposok) sorol fel név szerint.

Az úrbéresek által bérelt belső telkek nagysága összesen 50 hold , a szántó 222 hold, míg a rét 66 hold volt. A jobbágyok közül 8 művelt 12 hold szántót, a többi 6 holdat.

 

Jobbágyok: Darab József, Antalics János, Áts József, Magyar János, Antalics Pál, Antalics (Miklós) György, Takács Pál, Mezgár Mihály, Mezgár János, Fliszár János, Fitzkó István, Pintér József, Horváth János, Fitzkó János, Kovács József, Simon János, Antalics (Rájszár) György, Halász János, Hodoscsek (Miklós) József, Simon István, Bata János, Hodoscsek (Iván) József, Seroga József, Antalics György, Szabó József, Antalics Mihály, Horváth Ferenc, Pór József.

 

Házas zsellérek: Katona Illés, Dongó Ferenc, Fumer János, Áts Ferenc, Antalics József, Mezgár György, Pintér György, Balogh György.

 

1850-1900
 

Az 1848/49 évi birtokfelmérések szerint a grófi uradalom pati része 730 magyar hold volt, amiből 67 hold volt a szántó, 260 hold volt a legelő, 92 hold volt a rét , 47 hold az egyéb terület és 264 hold pedig erdő volt. Az úrbéres terület nagysága 494 magyar hold volt, ami a volt jobbágyok tulajdonába került a földosztás révén.

Pat földterületeinek felmérése 1864-ben történt meg és az elkészített kateszteri térkép alapján a helyszínelést és a szükséges módosításokat a falu akkori bírája, Bertók Péter, valamint a két esküdt Ács János és Antalics S József hagyta jóvá 1877-ben.
A térképhez tartozó táblázat adatai a következők:

Dűlő száma Dűlő neve Területe /kh

I Belsőség 48

II Cser dűlő 195

III Alsó rétek 44

IV Pajtáskert 12

V Temetői dűlő 58

VI Kenderföldi dűlő 18

VII Zsellér dűlő 45

VIII Belső dűlő 51

IX Kis dűlő 18

X Irtás 13

XI Pathi erdő 338

XII Felső berek 66

Utak, vizek 24

ÖSSZESEN 930

A teljes területből kivéve az erdőt és az utakat, a falu 1877-ben 568 kh szántón és réten gazdálkodott. A falu lélekszáma 1880-ban a KSH adatok szerint 481 fő volt.

1901-1960

A falu gazdálkodási területére vonatkozó következő adatok egy 1932-ben kiadott Somogy megyei évkönyvből valók:
Szántó 725 kh, kert 25 kh, rét 140 kh, szőlő 48 kh, legelő 54 kh,, azaz összesen: 992 kh. Erdő: 343 kh, egyéb 44 kh.
Összesen: 1379 kh. A falu lélekszáma 1930-ban 635 fő.

 

Betekintés egy család vagyoni helyzetébe az 1834. évben

 

Az alábbiakban bemutatok egy 1834-ben íródott osztálylevelet /oklevél, amely a vagyontárgyaknak - ingó és ingatlan - örökösök között történt felosztását tartalmazza, illetőleg bizonyítja./ amelyen keresztül betekinthetünk egy család vagyoni helyzetébe, az egyes vagyontárgyak mennyiségét, értékét is áttekinthetjük és az öröklési szokásokat is megismerhetjük. Eredeti formájában megtekinthető a Kaposvári Levéltárban, a Varászlói Uradalom anyagai között.

Előzetesben a családról:

A pati Fitzkó család tagjai vélhetően Fitzkó György /lásd 1772-es Urbárium / leszármazottai.

Gyermekei közül az 1769-70 körül született János halálát követően került kiállításra az osztály levél a legidősebb fiú, Miklós részére. János első felesége a vadosfai Horváth Éva volt, akit 1794-ben Vésén vett feleségül és 5 gyermekük született. Felesége halálát követően a miháldi katolikus Lóky Juliannát vette feleségül, akitől szintén 5 gyermeke született.

A faluban az akkori számozás szerint az evangélikus templom és a két utcát összekötő köz között, a 9-es számú portán éltek az öreg és fiatal Györggyel együtt, míg legidősebb testvére Márton és István leszármazottai („marcinok”) a 24-ben. / a 9-es számú porta későbbi osztása révén lett a „templom” Fitzkó és a „sarki” Fitzkó a tulajdonosa./

Az alábbiakban az osztálylevelet az eredeti nyelvezet szerint másolom le.

 

„Patti Fitzkó Miklós Osztály Levele 1834 „

„ Bötsü levél „

„ Néhai Pathi Fitzkó János után maradott ingó és ingatlanjainak összveírása és meg bötsülése úgymint:

                                                                                                                           Ft  Kr

Két db ökrök ára készpénzben vagyon fölolvastatván............................282,00

Ismét két ökrök........................................................................................220,00

Ház mely az Uraság fájábul készült tsak a költség...................................20,00

Egy istálló pajtával együtt födél alatt új.................................................100,00

Ökör szekér minden hozzá tartozandóval................................................ 20,00

Eke taliga minden készülettel......................................................................4,00

Egy puszta hidas és egy sertés óly...............................................................2,00

Szobában egy asztal hársfából....................................................................2,00

Szobában egy vörös fogas.......................................................................... 0,12

Széles kapa..................................................................................................1,90

Tehén szájú kapa kettő.................................................................................0,45

Fejsze kettő..................................................................................................2,30

Kötő lánc kettő.............................................................................................1,30

Rudazó kötél egy..........................................................................................0,30

Torma reszelő...............................................................................................0,18

Vonyó kés kettő.............................................................................................0,15

Metző kés ….................................................................................................0,90

Fúró kettő....................................................................................................0,50

Kasza és kalapács ülővel együtt..................................................................0,18

Véső egy …..................................................................................................0,60

Vas rosta egy................................................................................................0,45

Saru négy …................................................................................................0,33

Gabonás hordó egy ….................................................................................0,33

Közép szita …..............................................................................................0,39

Kasza avét kettő...........................................................................................1,00

Csöbör egy avét...........................................................................................0,30

Vas villa …...................................................................................................0,45

Vasas vödör..................................................................................................0,30

Gyertya tartó rossz …..................................................................................0,06

Hordó egy avét ….........................................................................................1,00

Hordó egy avét ….........................................................................................0,45

Gabonás kas rossz …....................................................................................0,18

Egy palló sajtár rossz …...............................................................................0,12

Köszörű kő egy jó ….....................................................................................1.15

Vas fazék egy …............................................................................................6,00

12 darab tál avéttak ….................................................................................1,00

10 db tányírok...............................................................................................0,30

3 tepszi avét..................................................................................................0,24

11 fazék.........................................................................................................0,30

7 vászon korsók …........................................................................................0,07

1 sózó lapát …..............................................................................................0,06

1 sütő teknyő avét.........................................................................................0,24

4 melencze....................................................................................................0,36

1 fa csutora...................................................................................................0,24

1 iczés öreg …...............................................................................................0,09

1 ecetes korsó …...........................................................................................0,03

¼ sessióba vetett el 4 p.m. Rozsot........................................................................

ismét irtás földbe -”- …......................................................................................

2 konyha kés egészen vasból........................................................................0,06

1 borjas tehén hegyes szerű.......................................................................55,00

1 üsző …....................................................................................................4 5,00

Ismét egy üsző........................................................................................... 35,00

1 öreg tehén csakó szerű........................................................................... 35,00

1 öreg desznó.............................................................................................25,00

1 öreg desznó.............................................................................................14,00

1 öreg desznó.............................................................................................15,00

1 öreg desznó.............................................................................................15,00

1 südő …....................................................................................................14,00

3 malacz egyik egyik 4 Ft..........................................................................12,00

ismét 2 malacz.............................................................................................9.30

1 víndely zsír edénnyel együtt font 12

1 vindely zsír edénnyel együtt font  20

1 vindely zsír edénnyel együtt font  16

1 vindely zsír edénnyel együtt font 16

Egy háj 9

Egy háj 11

Egy háj 6,75

Gabona és kukoritza összesen 12 p.m.

                                                                                                Öszvessen 951 Ft 27 kr

 

Költ Patton február 17-én 1834. Általunk és jelenlétünkben : Ács József k.v. Öreg bíró, Seroga József k.v. Antalits György k.v. Hodostsek József k.v. Antalits Pál k.v. Esküttek.

 

Az egész öszvesség lesz ….............................................................951 Ft 27 kr

A szőllő bötsü szerint....................................................................280 Ft

Így lesz az egész vagyonnak summája …................................. 1 231 Ft 27 kr

A házhoz való adóság nincs.

 

A háztól való adóság pedig:

 

A Miklós (mostanság házigazda ) midőn a szolgálatból a házhoz vissza jött, hozott tulajdon keresményéből ….................................................................................78 Ft

A Méltóságos Uraság pénztárában gabona árával............................70 Ft 45 kr

Az özvegynek, minthogy a háznál tovább maradni nem akarván, tartásképpen egy tehenet, mely 50. szám alatt megböcsültetett ….......................................................................50 Ft

Ugyan annak egy sörtvést, mely 56. szám alatt megböcsültetett........15 Ft

Készpénzben rendeltetett néki.............................................................10 Ft

Irományi költség és fáradság előjáróknak...........................................2 Ft 30 kr

Öszvesen, mely lehuzatik vagyonból................................................231 Ft...15

Ez szerint maradt kész érték és vagyon 1 000 Ft 12 kr

Melly 1 000 Ft 12 kr öt testvérek közt egyarányosan felosztatik, 's jut nevezetesen Péter, Miklós, János , József és ismét kisebbik Józsefnek egyiknek egyiknek 200 Ft 2 2/5 Kr úgy hogy a Miklós mint helyben maradott gazda a többi testvéreinek, kivevén a kisebb József ötsének, ha azok által kívántatik egy esztendő elforgása alatt minden kamat nélkül kifizetni tartozik. A kisebbik József pedig, mely az édesanyával vagyon mint árva tekintetik, arra esendő része zár alatt marad, mindazon által a járandó kamatot az anya esztendőnként felveheti és a gyermeket ruházhatja. Továbbá a Kati férnél vagyon, mely a béhozott szokás szerint ki elégitve vagyon. A Rozi ismét az anyával van, a melynek midőn szerentséje akad, az az férhezmenéshez az öt osztálos testvérek tartoznak egy tehenet vásárolni. Következve, a távollévőktől a gazda Miklós 10 Forintokat vissza tartani köteles lészen, mely 50 Forintok arra a czélra fordítandók legyenek. Az Özvegy, minthogy a háznál megmaradni nem akarván , minden élelem szerüből, gabonából és zsiradékból az ötödik részt özvegyi tartás fejében kapja, mely néki kiadandó és úgy semi just többé a háznál nem kereshet.

 

Költ Vrászlón március 5-én 1834.

 

Haadl m.k. tisztartó

 

Az 1830-as Urbárium szerint Fitzkó János és családja az alábbi területen gazdálkodott:

 

A 9-es számú porta (belső telek) nagysága 1188 n.öl, azaz 1 magyar hold volt. Ezen volt a lakóház, az istálló a pajtával, a sertés ólak, kert.

Rét: 1,6 magyar hold.

Szántó: 1004 n.öl a Felső mezőn írtásban, 1151 n.öl a Belső dűlőben, 653 n.öl a Külső dűlőben, 1470 n.öl a Temetői belső dűlőben, 1170 n.öl a Temetői külső dűlőben, 840 n.öl a Föl-alá dűlőben, 1170 n.öl a Hosszú dűlőben,  496 n.öl a Pajtás réten

Összesen 7954 n.öl, azaz 6,6 magyar hold.

/ 2020 04 10 /

0.017 mp